Konzultáció Magánszemélyek Részére

Az emberi életvitel kialakulása és a pszichológia tulajdonképpen az elméről alkotott elképzelések tudományos formába öntése. A tudásunkat az igényeire formáljuk, hogy a leghatékonyabb módszerekkel segíthessük a lehetőségei használatának felfedezését. Alapmottónk: motiváltság, képességfejlődés, egységszemlélet, megvalósítás, siker. Együttműködési, kapcsolati, növekedés szemléleti (growth mindset) valamint, out of the box-gondolkodásmódbeli programokkal segítjük klienseinket és ügyfeleinket a céljaik megvalósításában. Ahhoz, hogy megfelelő megoldásokat produkáljon az életében, az első lépés, hogy tudatában legyen annak, hogy ez hogyan lenne lehetséges.

Ehhez kínálunk megoldásokat és nyújtunk segítséget a kognitív folyamatok, a pszichológia, a krízisintervenció, a nyelvészet, a filozófia, a különböző coaching technikák, a szabad szóasszociáció és a természettudományok kutatásait hasznosítva.

Általános tájékoztató a konzultációk menetéről

Első találkozás

Az első beszélgetés alkalmával kerül sor a helyzetfelmérésre, amely általában több időt, jellemzően 80-90 percet vesz igénybe. Ennek során közösen meghatározzuk mi is az, amiben segítséget kér és ehhez a szolgáltatás, amit nyújtani tudunk, megfelelő-e az Ön számára. Az első beszélgetés alatt a konzulens legtöbbször rövidebb-hosszabb jegyzeteket készít saját maga számára. A jegyzetelés általában nem zavaró a kliens számára, célja pedig a panaszok, nehézségek, életkörülmények minél pontosabb rögzítése, a célok meghatározhatósága és a kezelési terv korrekt elkészítése érdekében. Pontosítjuk a problémát és megvizsgáljuk a megoldási lehetőségeket. Meghatározzuk a célokat, a megoldás eszközeit és azt is, hogy milyen típusú foglalkozást látunk szükségesnek (egyéni tanácsadás, életviteli konzultáció, motivációs foglalkozás, érzelmek és indulatok kezelése, párkapcsolati vagy családi tanácsadás, krízisintervenció stb.) Végül döntünk arról, hogy tudunk-e, és akarunk-e együtt dolgozni, amennyiben igen, megállapodást kötünk. Amennyiben az életviteli konzulens nem lát a kompetenciájába tartozó feladatot, úgy javaslatot tesz arra, hogy a kliens teljes mértékben átkerüljön az Egységszemlélet Életviteli és Pszichológiai Központ által felkért és vele együtt dolgozó pszichológushoz, klinikai szakpszichológushoz vagy pszichiáterhez. Krízisintervenciós és kríziskezeléses esetekben kizárólag Antal Gábor pszichológus (Klinikai MA), krízisintervenciós tanácsadó szakpszichológust ajánlja.

Az Egységszemlélet Életviteli és Pszichológiai Központ saját keretein belül nem végez és nem végeztet külső szakemberrel sem pszichoterápiát, valamint a személyiség működését befolyásoló módszerekkel sem él. Elsődleges célunk az egyén döntési folyamatainak a támogatása, illetve az ehhez szükséges programok kidolgozása.

Első találkozás időtartama: 90 perc, ára: 10.000.- Ft 

(*A krízisintervenciós tanácsadás aktuális árairól kérjük kezdeményezzen tájékoztatást!)

Egyéni konzultáció

A helyzetfelmérést követően kezdetét veszi a közös konzultációs munka. Ez jellemzően 8-12-16 alkalmat jelent, amely szükség esetén plusz alkalmakkal kiegészíthető a közös munka végleges lezárásáig. A konzultációra otthonos és biztonságos környezetben, bizalmas légkörben kerül sor. Teljes titoktartási kötelezettséget vállalunk az elhangzottakkal kapcsolatban. Ez alól kivételt képeznek azok az extrém esetek, amikor úgy látjuk, hogy a kliens komoly veszélyt jelent önmagára vagy a környezetére nézve. Semmilyen kép vagy hangfelvétel nem készülhet, a konzultációs anyagok harmadik személy kezébe nem jutnak.

Fizetés

Fizetés az egyes alkalmak után készpénzben, számla/nyugta ellenében, vagy banki előre utalással, illetve online konzultáció esetén átutalással történik.

Lemondás

Az egyeztetett konzultációs alkalom legkésőbb 24 órával a kitűzött időpont előtt telefonon lemondható/módosítható. Egyéb esetben a teljes díj megtérítendő.  

Forduljon hozzánk bizalommal!


Életviteli Konzultációs Időpontok Magánszemélyek Részére


Hétfőtől-Péntekig : 10:00 - 20:00

Szombaton : 09:00 - 17:00


EGYSÉGSZEMLÉLET Konzultációs Központok Címe : 

1194, Budapest, Vas Gereben utca 120.

1097, Budapest, Vaskapu utca 1/B.
6-os kapucsengő / 1. emelet 


Krízisintervenciós és Pszichológiai Konzultációk 

Antal Gábor, Budapest XIV. kerület / Zugló

Rendelési Idő: Hétfő-Szerda 12:00-20:00 

Bejelentkezés: +36-30-425-72-75


- A SZOLGÁLTATÁSOK ONLINE IS ELÉRHETŐEK -

- MESSENGER - SKYPE - VIBER - FACETIME -


Egységszemlélet