Az arany középúton járni…

2017.11.10

Az emberi élet egyik közös törvénye az egyensúly, az "elég" felismerésének tudatállapota. Úgy élni, hogy a mérleg nyelve ne billenjen el szélsőségesen, a mai világban igen nehéz. Mégis észre kell venned, hogy emberi lényként az igazi dolgod a világban nem a szembenállás és a harc, hanem a rendeződés, az egymáshoz simulás képességének fejlesztése és végül az eggyé válás. Az emberi élet célja a boldogság és a boldogság eszközének, azaz a szeretet elvének a megvalósítása.

Ez maga az arany középút. 

Az arany középúton járó ember felismeri, hogy a szeretet nem annyi, hogy ragaszkodom és vonzódom a szeretet tárgyához, amelyet megszerzek magamnak, ezáltal birtoklom, így elérve és kielégítve egy vélt boldogságot, ami nem teljesedik be soha.

Ez az illúzió csapdája, a ragaszkodás tudatállapota, amely igen távol áll az arany középúttól, mivel a birtoklás élménye kettősséghez vezet. Ha megszereztem és az enyém, akkor el is veszíthetem ez pedig aggódást és félelmet, valamint folytonos konfliktusokat teremt meg az emberben. Az arany középúton járó ember a szeretet elvének gyakorlója. Mindig annyit eszik, annyit iszik, annyit sportol, annyi ruhát hord, amennyire szüksége van az adott körülmények között, s nem annyit amennyihez vonzódik. (Ha túl sokat eszel nehézkes lesz a hasad, ha túl keveset éhes maradsz. Ha a jelenlegi divat trendeket követed, akkor alul öltözöl és fázni fogsz.) Amikor az ember egy elágazáshoz ér, mindig három elv szerint haladhat tovább. Az egyik úton találja a vágyak elvét, a másik úton találja a félelmek elvét. Azonban mindig ott van a harmadik út is, a szeretet elve, azaz az arany középút.

Mivel minden emberi lény egyedi ezért nincs közös recept. Mindenki a saját útját keresi. Ahhoz, hogy megtaláld, néha el kell tévedned. Ez szükségszerű a későbbi helyes felismeréshez. Amikor azonban rátalálsz a helyes útra, a saját arany középutadra, akkor felismered, hogy ki is vagy valójában és hidd el, nem az vagy, akinek jelenleg tartod magad.

Ahogy, Hioszi Tatiosz mondta: 

A boldogsághoz vezető legrövidebb út: az önismeret.


Szerző:

Pintér Zoltán