Nyugtalan elmével élünk...

2018.07.30

Az élet körforgását egyikünk sem képes megállítani.
Nem tudjuk megakadályozni az idő kerekének forgását, nem akadályozhatjuk meg az öregedés folyamatát, és egyikünk sem tudja, mikor jön el a halál időpontja.

Tudom, hogy ezek a mondatok pesszimistán hangzanak, de nem vagyok pesszimista. Mindössze arra próbálok rávilágítani, hogy gyakran olyasmin aggódunk életünk során, amit nem vagyunk képesek befolyásolni, és nem azzal foglalkozunk, amin módunkban áll változtatni.
Például önmagunkon, a hozzáállásunkon, azon, hogy hogyan éljük le az életünket. Ezekről ugyanis magunk döntünk, ezért nem értem, miért nem gondolkozunk abban, hogy odafigyeljünk ezekre a lehetőségekre.

Inkább aggódunk és aggódunk. És miért? Mert a nyugtalan elmével élő ember fél a csendtől, ezért mindig csinál valamit, mindig aggódik valamiért.

Aggódunk a múlt miatt, a jövő miatt, azt lessük hogyan élnek mások és listákat vezetünk az elintézendő dolgainkról. Sietünk, zaklatottak vagyunk és elménk továbbra is nyugtalan.
Gondolataink a nyugtalan elmében, olyanok mintha tőlünk független életet élnének, egyre többet követelve érzelmeinktől és élményeinktől. Mintha sosem lenne elég. Sőt még hencegünk is azzal, hogy milyen sok dolgunk van. De túl sok lovat próbálunk egy seggel megülni.

Ennek következtében előbb vagy utóbb elbizonytalanodunk és félni kezdünk, hogy valamit rosszul fogunk csinálni. Nem örülünk mások eredményeinek, hanem megpróbáljuk azokat lenyomni mondván, hogy mi jobbak vagyunk. Aztán persze egyre kevesebbet találkozunk a barátainkkal, miközben a rokonaink és a munkatársaink is egyre jobban a terhünkre vannak és idegesítenek bennünket.

Ez a nyugtalan elméből fakadó, belátás nélküli gondolkodás azonban, elbarikádoz bennünket a barátainktól, a szeretteinktől, és ami a legfontosabb a belső természetünktől. Holott éppen ez a belső természetünk ismeri a helyes utakat az életünkben. Ezen át vagyunk képesek megismerni, hogy kik vagyunk, és hol a találjuk meg a helyünk a világban.

De ez csak nyugodt elmével sikerülhet. Így teremthető meg a gondolatok és a tettek egyensúlya.

A létezés és a cselekvés folytonosan és elválaszthatatlanul hat egymásra, ezért fontos, hogy gondolati világunkat kitágítsuk, tanuljunk önmagunkról, és viselkedésünk mozgatórugóiról, hogy végül kiteljesedjünk.

A kérdéseinkre a válaszokat meghallhatjuk, ha elménk nyugodt és figyelmünket önmagunk irányába tereljük, ahelyett, hogy türelmetlenül a gyors megoldásokat kergetnénk, kivesézve az időt, most és azonnal.

Egy szó, mint száz, igazán kár úgy leélni egy életet, mintha nem halnánk meg soha, hogy aztán úgy haljunk meg, hogy sohasem éltünk igazán.

Pintér Zoltán Pszichológiai Konzulens